Holly Hobbie

Volt egyszer egy kislány, Holly Hobbie. Valaha igazi mesehős lehetett, nem tudom, de a széles köztudatba a Pigna füzeteivel robbant be. Én is azokon találkoztam vele először, még évekkel ezelőtt. Azonnal beleszerettem a kislány alakjába, csakúgy, mint Sarah Kay-ébe. Velem egyidős, akkor talán 15 éves barátnőm is rajongott ezekért a füzetekért, és egy tantárgy legnagyobb megtiszteltetésének számított, ha ilyen füzetet vettünk hozzá, mert elég drága volt. Minden évben egy-két ilyen irkánk volt csak.

A Pigna mindig újított egy kicsit a dizájnon, többféle alakban rajzolta le a kislányt, de két dolog mindig maradt: a füzetek hátulján kuporgó mondat a fűben,


és az, hogy a lány arca sosem látszott teljesen. Ettől volt nagyon jó, ettől volt izgalmas, ettől érezhette mindenki a magáénak. Minden nagylány. Visszahozta a kislányt, aki minden felnőtt nőben lakozik, és emlékeket, gyerekkori vágyakat, pajkos menekülést idézett fel, olyan szabadságot, amiről csak álmodni merünk most, amikor már sokkal jobban meg van kötve a kezünk.

A lányka sokféleképpen le volt rajzolva. Hintán üldögélt, kerítésen mászott át, egy barátnőjével teázott egy pikniktakarón a fűben (még itt is szalmakalap rejtette a szemét!), vagy csak átvágott a réten az esőben.

Amikor egyetemista lettem, már kissé jobban tartottam attól, mi lesz, ha valaki meglát nálam egy Holly Hobbie-füzetet, de még mindig izgatott lettem, ha valamelyik boltban megpillantottam. A szemeszter elkezdődött, és egyre több helyen köszönt vissza a fodros ruhájú, bakancsban szaladó kislány alakja - sok csoporttársnőm ugyanúgy imádta, mint én. Meglepődtem, ugyanakkor meg is könnyebbültem. Úgy tűnt, soha nem növünk fel, vagy ha igen, kissé gyerekek maradunk mindig. Nem volt ciki Holly Hobbie-val flangálni az egyetemen.

Aztán valami történt. A pasztellszínű csíkokkal szegélyezett füzetek, rajtuk a kalapos hölgyikével, elkezdtek eltünedezni. Véglegesen. Valami más vette át a helyüket. Amikor az utánpótlás megérkezett, Holly Hobbie-nak arca lett. Apró gombszemeket és turcsi orrot, kifejezéstelen tekintetet kapott. A füzetek itt-ott csillogni kezdtek, a háttér tele lett pöttyökkel, színe rikító árnyalatokat vett fel. Holly olyan dolgokat művelt a borítókon, amiket korábban nem. Mozdulatai erőltetettek, barátai éretlenek lettek. Ahogyan rájuk néztem, szinte hallottam, hogy bután vihognak. Holly új arculatot kapott. Hátulról pedig eltűnt a virágot szagoló kislány.

Nemrég egy boltban akciósak voltak ezek a füzetek. Nem csodálkoztam ezen, de még így is vonzott a tudat, hogy mégis csak erről van szó. Az eladó hölgy lelkesen kínálgatta őket. Őszinte voltam.

 - Ismerem a sorozatot, de nekem a régi jobban tetszett.

 - Hát igen, máshogy nézett ki - ismerte el - Az még a csíkos széria volt.

 - Hmm - állapítottam meg bölcsen. Majd hozzátettem: - Abból elég sok megvolt.
Kiemeltem táskámból a tavalyi franciafüzetemet, amin piknikeztek a lányok. - Ezt szerettem én nagyon.

 - Gratulálok, hogy ismeri - felelte a hölgy, és nem tudtam, hogy ezt mire véljem. Akár irónia is lehetett, hiszen mégis csak egy másodéves egyetemistáról volt szó.

Hosszan elidőztem az akciós füzetek felett, és végül csak egy kicsit vettem. Bőven elég volt ezen is a sok csicsás, virágokkal körülfont, rikító H betű, a sok felirat, pötty, pillangó, butafejes kislány. A zsúfolt füzet már csak töredékében emlékeztetett a régi lányra.

Úgy tűnik, ő felnőtt.

Az írószeripar lemondott az egyetemistákról. Bizonyára azt feltételezik, hogy ebben a digitális fejlettségben aki csak teheti, laptopon, tableten vagy telefonon jegyzetel, így az utolsó korosztály, akik még nem használhatnak kütyüket az órán, a középiskolások. Nekik még megfelelnek ezek a füzetek, de ahogyan ott is egyre tágabb teret engedélyeznek az elektronikus jegyzetelésnek, hamarosan már csak az általános iskolásokra szabják Holly-t. De én tudom, hogy ez már nem ő. Talán a kishúga, aki egy másik generáció. Mire a kisebbik öcsém felnő, Holly már nagymama lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Fólia

Where the streets have no name

Fólia - tovább